Vállalkozás fejlesztési portál
Portálunkon mindent megtalál, ami vállalkozása fejlesztéséhez szükséges lehet: marketing tanácsok, pénz pályázat vagy hitel alapon, ISO 9001, ISO 14001 és egyéb vállalatirányítási rendszerek! A portált a vállalkozások fejlesztésében járatos cégek hozták létre, azért, hogy szembe tudj menni a nehéz gazdasági helyzet okozta széllel.
| Előző | Vissza a cikkek listájához | Következő |
Tavaly csaknem 300 milliárd forintot fordítottak k+f tevékenységre
2010-08-10Forrás: http://index.hu
Kutatási és fejlesztési (k+f) tevékenységre 2009-ben Magyarországon 299,2 milliárd forintot, a GDP 1,15 százalékát fordítottak, ami az előző évhez képest folyó áron 12,3 százalékos növekedés - közölte az előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Statisztikai Tükör című kiadványában. A mintegy 2.900 kutatóhelyen több mint 52 ezer fő foglalkozott k+f tevékenységgel, háromnegyed részük kutatóként. A teljes munkaidőre átszámított k+f létszám közel 30 ezer fő volt, 8,7 százalékkal több, mint 2008-ban.
A KSH szerint a dinamikus növekedés alapvetően a vállalkozási szektornak köszönhető, ahol 22 százalékkal nőtt a k+f ráfordítás, és a létszám is az átlagot lényegesen meghaladóan emelkedett. A felsőoktatásban mérsékelt fejlődés tapasztalható, a kutatóintézeteknél pedig a személyzet számának növekedése a ráfordítások visszaesésével párosult.
A ráfordítások finanszírozásában változatlanul a legnagyobb - bár az elmúlt évinél kisebb - a vállalkozásoktól származó források súlya, ami 46,4 százalék volt. A költségvetés részesedése lényegében az előző évivel megegyező, 42 százalék. A leggyorsabb ütemben, mintegy harmaddal a nemzetközi források emelkedtek, ezzel jelentőségük is érezhetően nagyobb, mintegy 10,9 százalék lett. A nonprofit szervezetek súlya 0,7 százalék.
Küldd el ismerősödnek!
Kapcsolódó tartalom a Vállalkozás fejlesztési portálon:
Kommentek:
Szólj hozzá te is!
Kukorica.lap.hu médiaajánlataHirdessen a Kukorica.lap.hu oldalon, ahova a látogatók az alábbi témák iránt érdeklődve érkeznek : Kukoricatermesztés gépei Kukorica vetőmag Kukorica termesztés Alternatív f... Ára: 17500 Ft
|
Letölthető, tesztelhető, ingyenes vállalatirányítási rendszer |
Új ISO szabvány segíti a sugárzásnak kitett munkavállalók védelmét |
|
Kérdező: aranyvirag7 Kérdés: Tisztelt Cím ! Egy IX. József Attila lakótelepi társasházban lakom. A nyílászáróim elavultak, szeretném kicseréltetni azokat, de a lakóközösség nem járul hozzá, hogy közösen fogjunk neki. A kérdésem az lenne, hogy egyedül pályázhatok - e nyílászáró cserére . A Válasz: Itt olvasható |
minõségfejlesztés |




